ELMARADT JÓVÁTÉTEL
2013. november 7,
ELMARADT JÓVÁTÉTEL,
GICCSET TERMŐ KEGYELET
Hatvankilenc évvel ezelőtt iszonyú bűntettek helyszíne volt vidékünk.
Hatvankilenc évvel ezekőtt halálos bűn volt felénk magyarnak lenni.
Az önmagukat fölszabadítóknak nevező gazemberek, különös kegyetlenséggel elkövetett kéjgyilkosságaikra új hazát akartak építeni, és a háborús bűnökben fogant ország, két nemzedéknyi mellébeszélés után, el is tűnt a föld fölszínéről.
Nem véletlenül!
Hosszan lehetne arról értekezni, micsoda rombolást végzett a tudatban az a világot megtévesztő hamisság, mely átmeneti jólétbe bújtatott kiskorúsítással szolgálta ki a legalantas emberi ösztönöket.
A hallgatás árára gondolok.
A be nem vallott háborús bűnökre, az elmarad bocsánatkérésre, az üzletelő, giccset termő kegyeletre, az elmaradt jóvátételre, a szembesülés hiányára, mely még hatvankilenc év után is ellehetetleníti vidékünkön az életet.
Csak a sunyi, szemforgatásos egymás mellett élést teszi lehetővé ez az araszoló, a kárvallottak kihalására számító magatartás.
Pedig a világ legjobb termőföldje a mi szülőföldünk.
A kánaáni történetek színhelye.
A legnagyobb rablás színhelye.
A legnagyobb kiszolgáltatottság színhelye.
Tari István