Megemlékezés Péterrévén
2014. november 8.
Tömegsírjainkról
Az egykor államilag ösztönzött népirtások és szabad rablások kiagyalói és kivitelezői, önmagukat néphősöknek kikiáltva, élték föl ártatlan áldozataik javait.
Miután véres késüket nadrágszárukba törölték, elordíthatták az új idők új jelszavát, varázsszavukat: testvériség-egység, mellyel több mint négy évtizeden át fátylat boríthattak múltjukra, meg nem történtekké nyilváníthatták a megtörténteket. A varázsszó mellé, persze, egy hatalmasra duzzasztott erőszakszervezet is kellett, állig felfegyverzett rendőrségből és hadseregből álló, melyet majdnem fél évszázadon át a múlt eltörlése, a háborús bűnökben fogant hamisság tartott össze.
Amíg nem csak díszsortüzet adtak le önmagukra…
A büntetlen maradt háborús bűnök újultak ki, szaporodtak el a kilencvenes évek balkáni háborúiban, melyekben a korszerűsített népirtások és szabad rablások az annyiszor emlegetett testvériség-egység legújabb, balkáni arcát mutatták föl.
A tömegsírokban megvalósulót!
Tömegsírjaink föltárása, az áldozatok számbavétele, az ártatlan áldozatok hozzátartozóinak kárpótlása, a kiraboltak javainak visszaszármaztatása – állami feladat, mégpedig kiemelt, első számú állami feladat! Annak az államnak a feladata, mely leölte, kifosztotta, megbecstelenítette saját állampolgárait. Amíg ennek a feladatnak gyors végrehajtását nem kezdeményezi, nem teszi zavartalanná, zökkenőmentessé, addig saját polgárait sem veszi emberszámba, saját létezését is folyamatosan megkérdőjelezi.
Ezek a gondolatok kavarogtak fejemben, november 8-ai megemlékezésünk alkalmával, a péterrévei temetőben, az Úr 2014. esztendejében.
Tari István
